Kapcsolat

24 órás segélyvonal:

+36-70-225-2525

Budapest, VI. Nagymező u. 49.
I. em/1. 50-es kapucsengő


Nyitvatartás:
Jelenleg kizárólag időpont egyeztetés alapján.
Ha ránk csörögsz szívesen visszahívunk.

Ultrahang, szívhang, nőgyógyász ajánlás

Fontos, hogy minél tudatosabb döntést tudj hozni!

Ehhez a legjobb szakemberekre van szükséged.
Szívesen segítünk orvos, nőgyógyász ajánlásával!

A várva-várt, de betegnek diagnosztizált, és a várandósság közepén indukált szüléssel elveszített babák után fellépő üresség nehezen körülírható, gyakran már a szülés alatt fellépő, nagyon intenzív, feldolgozhatatlannak tűnő fájdalom. Ezek  a kismamák és családok kimondatlan terheket hordoznak,  és kevés az a fórum és segítő hely, ahol azokat letehetik, és meggyógyulhatnak.

Teljesen más azoknak a kismamáknak a döntése magzatuk élete és jövője felett, akik tervezetten lettek állapotosak azokhoz a krízisterhes kismamákhoz képest, akik nem szerettek volna gyermeket. Bizonyos szempontból más a baba elvesztése utáni állapot is, egyben mégis közös: a kismamának minden esetben végig kell járnia a lelki gyógyulás útját is. A terhesség 40 hetében lévő mérföldkőnek számító vizsgálatok a 12. heti ultrahang és a 18.–20. hét közötti genetikai ultrahang. Ezeken felül térítési díj ellenében ugyan, de még több vizsgálat is kérhető. Lehetőség van kombinált és integrált tesztek elvégzésére, több dimenziós képalkotó és egyéb, a magzatról információt adó vizsgálatokra. Ha a feltételek adottak, ki ne szeretne bekukucskálni a pocakjába, és minél többet megtudni gyermekéről már akkor? Az új élet érkezésére készülő kismamák örömmel kutatják az adott hónap eseményeit és vizsgálják testük és babájuk minden rezdülését és változását. Az orvostudomány és a magzati diagnosztika fejlődése azonban amellett, hogy sok szempontból kiegészíti és kiteljesíti az örömteli várakozást, egyes esetekben olyan eredményt mutat, hogy azt kívánnánk, bárcsak ne látnánk bele a méhbe, és ne szorongatnának a kapott eredmények. Ők azok a nők, akik ezeken a vizsgálatokon azt a hírt kapják, hogy babájuk nem egészséges, esetenként az élettel öszszeegyeztethetetlen betegsége van. Ekkor két lehetősége van egy kismamának: vagy megtartja a babáját annak dacára, hogy meg van az esélye annak, hogy sosem tud majd önálló emberként létezni és így kockáztatja családja és párkapcsolata épségét; vagy aláveti magát az indukált szülés procedúrájának, amivel viszont fogalma sincs, mekkora terhet vesz magára. Ekkor megkezdődik egy bizonytalan, félelmetes, megváltozott tudatállapotban megélt zavaros időszak. Megszűnik az idő, és a várakozással, készülődéssel teli állapotból egy sodródó, tanácstalan helyzetben találja magát a nő és a pár.

 Dönteni márpedig kell, lehetőleg minél hamarabb, legalábbis az ezt megélt kismamák egyöntetű véleménye az, hogy az elhatározásig folyamatosan ennek presszióját érezték. Szinte minden nő ugyanarról számol be: a diagnózis felállításával egy időben megkapták a tanácsot, miszerint a lehető leggyorsabban be kell fejezni a terhességet. A legtöbb olyan kismamát, aki ki merte mondani azt, hogy a természet rendjére bízza a dolgot, lesz, ami lesz, megtartják a babáját, önzőnek és felelőtlennek titulálta az ismerősi kör vagy az egészségügyi gárda. Természetesen ez újra elbizonytalanította őket, hisz megtehetik-e ezt már meglévő gyerekeikkel vagy párjukkal szemben? A magyar jogszabályok szerint a 12. hét utáni, a magzat betegsége miatti indukált szüléseket régiónként kijelölt kórházakban lehet csak levezetni. Ez még jobban növeli a kismama bizonytalanságát, hiszen a néha uralhatatlannak leírt félelmek közepette egy idegen környezetben idegen orvosok között még kevésbé tudja képviselni saját vagy magzata érdekeit, és könnyebben eljut a sokak által említett sodródásig. Folyamatosan küzd a bűntudattal, tanácstalan, és szinte gépiesen cselekszik különösen akkor, ha nem egyértelműen élettel összeegyeztethetetlen a magzat betegsége, vagy az esély, amit a betegségre mondnak nem száz százalékos. 

A döntés meghozatalában általában nincs segítség, kevés az információ, mindenki rohan, vagy (ál)szemérmesen arról tájékoztatják, hogy gyorsan túl lesz rajta, alig fog érezni valamit és mindenkinek jobb lesz így. Az ezt az utat bejárt kismamák szinte egyöntetű véleménye, hogy csupán egy lehetőség volt számukra kijelölve és nem voltak alternatívák: minden és mindenki a megszakítás felé terelte őket. A szülés alatt megélt nehézségekről nem kaptak megfelelő tájékoztatást, nem tudták mi lesz a babájukkal sem szülés közben, sem a szülés után, sőt gyakran nem is nézhették meg őket. Nem voltak mellettük kirendelt segítők, és az utógondozásra illetve a gyógyulásra sem kaptak lehetőséget. A babavárás ezen része komolyan elhallgatott, rendkívül fájdalmas és érzékeny terület.

A döntés meghozatala nagyon nehéz, és annak ellenére, hogy gyakran a kismama feltétlen támogatásra számíthat párja részéről, mégis úgy érzi, bárhogy dönt, a felelősség egyedül őt terheli. Habár testi vagy szellemi fogyatékos gyermeket nevelni nagyon nehéz, és társadalmunk hálója sincs felkészülve ezeknek a gyerekeknek és családoknak a befogadására teljesen, egyre több olyan tanulmány születik, melyek szerint lelkileg könnyebben helyreállnak azok a kismamák, akik magzatuk élete mellett és az indukált szülés ellenében döntenek. Azok is, akik biztosan tudták, hogy gyermekük nem fogja túlélni a méhen belüli létet, vagy a terminus végén világra jövetelük után egy bizonyos ideig fognak csak élni. Habár a fájdalom és a „miértek” feltevése természetes, ezekben az esetekben a bűntudat és a döntés a gyermek élete felől nem tett rájuk plusz terheket, a szülés közben megéltekről nem is beszélve. Meggyászolva a babát és elengedve őt sokkal hamarabb fel tudják dolgozni a veszteséget, és a súlyos lelki teher hatására személyiségbeli következményei nem lesznek a történteknek.

Ez a weblap sütiket (cookie) használ. Amennyiben folytatod a weblap olvasását, ezzel hozzájárulsz a sütik használatához. Többet megtudhatsz róla itt   Elfogadom